Tanulástechnika

Tanulástechnika

Humán 1.

2016. január 02. - Ónodi Ádám

Először is egy meghatározás (deffinició): humán alatt első körben olyan tananyagot értek ami sok deffiniciót, felsorolást és tényanyagot tartalmaz. Ez lehetséges, hogy egy tantárgy teljes egészére igaz (tipikusan ilyenek a jogi tárgyak, vagy a bölcsészkariak), de lehet, hogy csak részben (a legjellemzőbb példák erre a közgazdasági és egyéb gazdálkodási tárgyak). A tanulási technika minden esetben azonos az ilyen jellegű tananyagoknál. Igen, most azt magyarázom el, hogyan kell magolni.

Mielőtt nekilátnánk egy dolgot mindenképp be kell szerezni, ez pedig a puska. A puska készülhet, sima A/4-es  géppapírból - ilyenkor hosszában négybe vágjuk - vagy ha be tudsz szerezni akkor üres pénztárgép szallagból, ami kb ugyanolyan széles. FONTOS! A puskát nem azért írjuk, hogy felhasználjuk, hanem mert a megírása segít a tananyag összefoglalásában. Ez nem az a blog ahol tanácsokat fogsz kapni a meg nem engedett segédeszközök használatáról; ha nagyon érdekel az ilyesmi, akkor nézd meg az Éretleneket.

A puskát mindig kézzel és persze tollal írjuk, magunknak, nem másét használjuk (addig is tanulsz) és mivel az ember lusta ezért egy saját magad által kitalált rövidítési rendszert alkalmazhatsz. Minden jellegű tananyag megtanulásához puskát fogunk használni nemcsak a Humán területhez.

Amikor kész a puska ha több szelvényből áll összeragasztod celluksszal és behajtgatod leporellóba. Nem hagyod szanaszét, mert elveszíted és nem hagyod meg hosszú csiknak, mert akkor kezelhetetlen. Ha több tételt írsz egy puskába, akkor azokat a végüknél egy vízszintes vonalllal kell elválasztani.

Mi az oka a puska használatának:

  • kézzel írod, tehát addig is tanulsz amíg megírod,
  • a papír kicsi, rá vagy szorítva, hogy rövidíts,
  • amikor kész vagy és összehajtottad egyben látod az anyagot ami nem olyan hosszú és félelmetes így
  • és ebből könnyű ismételni.

Amikor nekilátsz egy anyag tanulásának mit kell kiírnod? Három dolgot:

  1. definiciókat,
  2. felsorolásokat és
  3. évszámokat, ha vannak.

Ha ezek szerepelnek a puskádban nem lőhetsz mellé nagyon.

A kiírás persze önmagában nem elég, meg is kell tanulnod. Itt az alábbi technika a célravezető: olvasod a szöveget, ha definicióhoz érsz azt aláhúzod, majd azonnal kiírod magadnak a puskára. Ezután már csak a puskát nézed és azt memorizálod amit leírtál. Akkor tudod az anyagot, ha egymás után zsinórban kétszer hangosan fel tudod mondani hibátlanul.

Haladsz az anyaggal és elérsz egy felsoroláshoz, emellé függőlegesen húzz egy vonalat a könyvedben, olyan hosszan, mint ahogy a felsorolás tart, és a végére zárójelben írd oda, hogy hány tagú a felsorolás. Ez a szám odaírás akkor is hasznos ha teszem azt egy definició is több elemet tartalmaz, mert így tudod, majd, hogy hányat kell felmondanod. Amikor kiírod a felsorolás tagjait a puskára akkor rövidíts mindenképp, csak annyit írj egy ponthoz amennyire feltétlen szükség van, hogy emlékezz a tartalmára. Ha egy pontnak alpontjai vannak, akkor azokat közvetlen a pontok után írd le szintén rövidítve. Majd amikor kész vagy a leírással ugyanúgy a végére írd oda a tagok szmát, majd mond föl egymás után kétszer zsinórban.

Végül ha évszámhoz érsz, karikázd be és húzd alá azt a pár jellemzőt amiből tudod, mit történt akkor; valaki született, meghalt csata volt, stb.. Ezeket is írd ki a puskába és ha több évszám jön egymás után akkor azokat tanuld együtt, ha nem akkor értelemszerűen egyesével. itt is él a szabály; csak akkor tudod, ha kétszer hangosan fel tudtad mondani zsinórban.

Az évszámokhoz hasonlóan kell tanulni azt is, hogyha sok tudós munkásságát kell megtanulnod, vagy sok eseményt egyszerre. Leírod a tudós nevét/eseményt és utánna hogy miről volt híres/mi történt.

A lényeg tehát amint olyanhoz érsz az anyagban, amit ki érdemes írni (nem minden definició, felsorolás és évszám ilyen, de ezt neked kell tudnod, elvégre te tanulod és nem én), akkor azonnal kiírod és megtanulod. Amíg nem tudod, nem mész tovább.

És amikor végeztél a tanulással, akkor a számonkérés előtti napon átismétled az anyagot (kell egy éjjszaka az agynak rendezni a dolgokat), de akkor már csak a puskádat nézed. Megpróbálod felmondani ami megy, ne aggódj, sok nem fog menni, semmi gond, olvasd el a puskádból és fel fogod tudni idézni. A lényeg, hogy, amit ilyenkor megtanulsz és az aranyszabály szerint fel tudsz mondani ekkor hibátlanul, azt tudni fogod. A számonkérés napján még párszor nézd át az anyagot de csak a puskádból (igen, ez erőteljesen motivál majd, hogy jó legyen a puskád).

Ennyit röviden, az ilyen jellegű anyagok tanulási módjáról, ha kérdésetek van kommentbe nyugodtan. Legközelebb, a Reál területek tanulásáról írok majd, de visszatérek még ide is.

Amikor legközelebb a Humán területről írok, akkor a másik jellegzetes ide tartozó részről; a történetek megtanulásáról lesz szó.

Beköszönés

Sziasztok!

 

Ez az oldal a különböző típusú tárgyak és tananyagok egyszerű megtanulásáról fog szólni.

Alapvetően az egyetemistákat célozza az itt található tartalom, depersze bárkit szivesen látunk legyen akár gimnazista, általános iskolás, vagy épp egy felnőtt aki elkezdett egy új hobbit űzni.

Négyféle tárgykör van, mindegyiket kissé másképp kell tanulni; ennek megfelelően vannak csoportosítva az itt található anyagok. Léteznek:

  • humán
  • reál
  • gyakorlati
  • közösségi

tárgykörök. Lássunk is neki!

süti beállítások módosítása